Születés-újraszületés -2 napos zárt Bodywork csoport, november 26-27. (10.00-19.00)

“Engem ne emeljen a magasba senki. Ha nem tud addig tartani, míg tényleg megnövök.

Guggoljon ide mellém, ha nem csak hallani, de érteni akar. Hogy közel legyen a szívdobogásunk.” -Birtalan Ferenc-

A születés életünk első olyan nagy feladata, amelyet meg kell oldanunk, hiszen életünk múlik rajta. A magzati lét már nem folytatható, nagyobb térre, más feltételekre van szükségünk ahhoz, hogy fejlődhessünk. A születés az első olyan változás, mely minden későbbi változtatásra tett törekvésünk alapmintázatává is válik. Azt tanuljuk meg ekkor, hogy hogyan érdemes változtatni, hogyan lehet egy problémát megoldani és hogyan mozgósítsuk rendelkezésre álló erőforrásainkat. 

Életünk során számtalan esemény adódik, amikor ez a korai minta kapcsol be, és a döntési folyamat más és más tartalommal ismétlődik meg.

A születés-újraszületés csoporton problémáink, nehézségeink, akadályozottságunk felismerésén keresztül, életünk egy homályba veszett, viszont annál meghatározóbb vetülete kerül felfedezésre. Amikor valaki átmegy ezen a mély belső folyamaton, azaz visszatér a születési élményéhez, felismerheti és elkezdheti feldolgozni születési alapélményének hatását – valósággal újjászületik. 

 

A születési tapasztalások újrakeretezhetőek, melynek nyomán megtapasztalhatod, hogy:

-megtalálod a helyedet a világban

-újra igent mondasz a kihívásokra és nem próbálod elkerülni őket

-bízni kezdesz saját erődben

-rátalálsz saját ritmusodra

-egyre inkább megéled, hogy biztonságban vagy

-sikerül betöltened az eddig tapasztalt belső hiányt

-rátalálsz hívásodra, az életed értelmére

-képes leszel felülkerekedni a halogatáson

-leküzdheted, megszelídítheted a bizonytalanságtól való félelmedet

-elengedheted a túlzó, Téged már nem szolgáló biztonságra való igényt

-rátalálsz a saját hangodra

A születéscsoportban várunk Mindenkit, akit a fenti témák valamelyike megszólít. Azoknak is ajánljuk a csoporton való részvételt, akiket foglalkoztat a gyermekvállalás, a szülés témája.

Jelentkezés:

A csoportban maximum 7 születési folyamatot tervezünk, jelentkezésed után beszélgetésre invitálunk, hogy megismerhessük egymást. A csoportba olyan résztvevőket is várunk, akik még nem voltak nálunk Bodywork csoporton vagy műhelyen, és ismeretlen számukra a Bodywork önismereti módszer. 

A csoport keretei: 

Időpont: 2022. november 26-27.(10.00-19.00)

Helyszín: Budapest, XIII. kerület

A csoport díja: saját folyamattal 46.000Ft/fő, saját folyamat nélkül: 25.000Ft

A korlátozott létszám miatt a csoportban a helyed az előleg (20.000 Ft) befizetésével biztosíthatod.
Bármilyen okból történő lemondás esetén a befizetett összeget nem áll módunkban visszatéríteni november 4-e után.
Jelentkezni ezen az email címen tudsz: testmunka.kapcsolodj@gmail.com
A részvételhez nem szükséges a módszertan előzetes ismerete és előzetes felkészülés, mindössze kényelmes ruha az üléshez, mozgáshoz és a folyamatokhoz (lesz lehetőség átöltözni). A nap során több, rōvid szünetet is tartunk.
FONTOS! A Facebook eseménynél az “ott leszek”/going szándék nem minősül jelentkezésnek.
A bodywork módszerről bővebben ITT is olvashattok.

Kis létszámú, intim csoporttal dolgozunk. Lehetőséged van arra is, hogy úgy gyere el, hogy nincsen egyéni születésfolyamatod, hanem ismerkedsz a módszerrel, tapasztalsz, segíted a társaid folyamatát és töltődsz.

Szeretettel várunk: Testmunka Műhely

Móni és Nóra

  • 00

    Nap

  • 00

    óra

  • 00

    perc

  • 00

    másodperc

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.